Bemutatkozás

Munkatársak

Publikációk

Műszerek

Támogatások

Partnerek

Kapcsolat

English

Bemutatkozás

Az Asztrofizikai és Geokémiai Laboratórium kutatócsoport (AstroGeoChem) az Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) keretében létrejött interdiszciplináris csoport. Célja, hogy a CSFK megalakulásával egyesített négy akadémiai kutatóintézet erőforrásait a csillagászat és a földtudomány határterületére eső kutatási témakörökben kihasználja, ennek keretében földtudományi és laboratóriumi kutatómódszereket alkalmaz Földön kívüli objektumokra és jelenségekre (lásd az összefoglaló cikket a Magyar Tudományban), így lehetőség nyílik a megfigyelések értelmezésére, a távcsöves és űrszondás mérések laboratóriumi vizsgálatokkal történő alátámasztására. Fő kutatási projektjei az elmúlt öt évben a Mars felszíni viszonyainak, a Hold fiatal krátereinek, a kisbolygók felszíni jellemzőinek, a meteoritok anyagának és az ősi Naprendszer fejlődéstörténetének megértésére irányultak; emellett asztrobiológia kutatási projektekben, ún. földi planetáris analóg terepi helyszínek elemzésében, és űrszondás programok tervezésében, műszereik laboratóriumi tesztelésében működött közre.


Események

Tanácsadás a magyar űrstratégia kialakításához
Megtisztelő feladatkör keretében tanácsokat adunk a Külgazdasági és Külügyminisztérium megbízásából kézülő magyar űrstratégia kidolgozásához, amely hazánk űrtudományi és űrtechnológiai lehetőségeinek, követendő irányvonalainak tervezéséhez nyújt iránymutatást.

Közreműködés a Comet Interceptor-űrszonda programjában
Kutatócsoportunk több éve közreműködik a Comet Interceptor programban, először mint az űrszonda javaslat egyik kidolgozója, később annak elfogadása után mint a Comet Camera (CoCa) társkutatója. A Comet Interceptor (Comet-I) az első olyan űrszonda lesz, amely ismert célpont nélkül indul útjára. A Föld egyik Lagrange pontjában várakozik majd, amíg fel nem fedeznek egy olyan, a Naprendszerbe elsőként belépő üstököst, amely még nem járt csillagunk közelében; \226 az is lehet, hogy egy csillagközi vándor égitestet találnak, amelyet megközelít, és mellette elhalad.

Mi csapódik nekünk?
"Kisbolygók és meteoritok spektroszkópiai elemzése" címmel meghívott előadást tartottunk az MTA Fizikai Tudományok Osztálya Atom-, Molekulafizikai és Spektroszkópiai Tudományos Bizottsága, valamint Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottsága szervezésében lebonyolított Világ(egyetem)hódító spektroszkópia című tudományos előadóülésén 2019. november 12-én, az MTA székházában.

Az égitestek lakhatóságnak története a Naprendszerben
Meghívott előadást tartottunk az Erwin Schrödinger International Institute for Mathematics and Physics (ESI) University of Vienna intéztben, az "Astrophysical Origins: Pathways from Star Formation to Habitable Planets" című nemzetközi workshop-on, 2019 nyarán.

Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíj a japán MMX misszió támogatásához
Pál Bernadett doktorandusz ÚNKP ösztöndíjat nyert 2019 nyarán a japán MMX űrszonda kutatását támogató modellfejlesztési és számítási feldatokhoz, valamint laboratóriumi mérésekhez a Phobos-t borító regolitpor vizsgálatának témakörében.

Vezető szerep az Európai Asztrobiológiai Intézetben
A 2019 májusában megalakult Európai Asztrobiológiai Intézet (European Astrobiology Institute, EAI) földi terepi kutatómunkájának koordinálását csoportunk végzi. Ennek keretében az élet keletezésével kapcsolatos terepi vizsgálatokat végeznek több tudományterület szakemberei, részben a következő űrszondák műszerparkjának és a kozmikus anyagok földi laborvizsgálatnak fejlesztése céljából.

Exobolyó elnevezés az IAU felhívására
Közreműködtünk egy exobolygó és csillaga magyar elnevezésének lebonyolításában. A Nemzetközi Csillagászati Unió felhívására minden ország egy-egy exobolygót és központi csillagát elnevezheti. A hazai szavazás és kiválasztás lebonyolításában, valamint a program végrehajtásában kutatócsoportunk képviselte a CSFK-t, és nyelvész, kommunikációs, a kutatási, egyetemi és civil szférának tagjaival együtt koordinálta a folyamatot.

Együttműködés a japán MMX-űrszonda kutatóival
Pál Bernadett doktorandusz a japán MMX-űrszonda előkészítésében vesz részt a Department of Systems Innovation, Faculty of Engineering, University of Tokyo, Miyamoto Laboratoryban, ahol a UTPS-TB Phobos regolit szimuláns laborkísérleteiben működött közre. Az egyhónapos vendégkutatói munkát a Tempus Közalapítvány Campus Mundi rövid tanulmányút pályázat (EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001, 303538) támogatta.

Gyerekekkel a marsi víz nyomában
Meghívott előadást tartottuk általános és középiskolás diákoknak a marsi víz előfordulási lehetőségéről a Street Science, MTA Víznap rendezvényen, az MTA székházában.

Ösztöndíj a párizsi marsi éghajlatkutató laborba
Pál Bernadett doktorandusz kétszer egy hetet töltött 2017-ben és 2018-ban a Laboratoire de Météorologie Dynamique Paris intézetben. A vendégkutatói munkát a TD 1308 Origins and Evolution of life on Earth and in the Universe, COST action 39045 és 39078 pályázatok támogatták.

Extrém hideg mégis folyékony (MTA előadóülés)
Kutatócsoportunk „Extrém hideg mégis folyékony – sóoldatok lehetősége a Marson napjainkban”címmel meghívott előadást tartott az Új eredmények a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott csillagászati-földtudományi kutatások köréből című előadónapon 2019. február 13-án. Ennek keretében bemutattuk modellszámításainkat a marsi cseppfolyós víz előfordulási lehetőségével kapcsolatban, ami az ESA ExoMars rover HABIT műszer munkájának tervezését is támogatja.

Előadás az ESA PECS zárórendezvényen
A Külgazdasági és Külügyminisztériumban rendezett PECS záróülésen meghívott előadást tartottunk két korábbi ESA projektünk eredményei alapján a meghívott ESA delegáció munkatársainak és hazai szakembereknek 2018. október 8-án.

Társkutató szerep az EXM rover HABIT műszerénél
Társkutató (Co-Investigator) szerepet nyertünk az Európa Űrügynökség ExoMars rovere fedélzetén elhelyezendő HABIT (HabitAbility, Brine Irradiation and Temperature) műszercsomag csapatába. A berendezés a marsfelszín jelenlegi viszonyai közül a cseppfolyós víz (pontosabban sóoldat) és az UV sugárzás hatását, előfordulását elemzi. A munkában Pál Bernadett doktorandusz is közreműködik, aki éghajlati modellek alapján tesz előrejelzést a marsi elfolyósodás (deliquecence) folyamat lehetőségeire.

Extraterresztrikus hidroszférák
Meghívott előadást tartottunk A hidroszférák jellemzői a Földön kívül címmel A Magyar Tudományos Akadémia Földtudományok Osztálya, és a Geokémiai, Ásvány- és Kőzettani Tudományos Bizottság Geonómiai és Planetológiai Albizottsága szervezésében létrejött „Hidroszféra” című tudományos ülésen, 2018. november 14-én a CSFK Földtani és Geokémiai Intézetében.

Pályaválasztási tanácsadás fiataloknak
A PÁLYAEST című program keretében egy diákokkal folytatott beszélgetés keretében népszerűsítettük a csillagász, fizikus, földtudományi pályákat a H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központban, a mienkapalya.hu szervezésében, 2019. január 31-én.

Terepi tesztelés az Európai Űrügynökséggel a Tabernas-sivatagban
Az ESA ExoMars roverének egyik földi tesztjén a fúrás és furatlyuk scannelés témakörében működtünk közre, a Spanyolország déli részén fekvő Tabernas-sivtagban végzett ExoFIT földi modell terepi tesztelésén.

A HERA-űrszonda kutatóprogramjának támogatása
Meteoritok infravörös spektroszkópiai és egyéb laboratóriumi elemzésével működünk közre az Európai Űrügynökség HERA-űrszondájának programjában, amely a Didymos kettős kisbolygót fogja vizsgálni, miután a NASA DART-űrszondája azt meglövi. A program célja a veszélyes földközeli kisbolygók eltérítési technológiájának kidolgozása, amellyel kapcsolatos laborméréseket Skultéti Ágnes végzi a CSFK-ban.

Laboratóriumi kutatómunka Franciaországban
2016. Március 14. és 19. között Kapui Zsuzsanna, a kutatócsoport tagja látogatást tett a Centre de Biophysique Moléculaire intézetben (Orleans, Franciaország) a COST-STSM-TD1308-32028 projekt támogatásával. A Frances Westall és Frederic Foucher kutatókkal folyatott megbeszélés célja az International Space Analogue Rockstore (ISAR) analóg kőzetgyűjtemény megismerése, néhány helyszíni mérés végzése, és minták kölcsönzése volt, későbbi magyarországi vizsgálatok céljából. A munka az ExoMars rover fúrásainak értelmezését hivatott támogatni, aminek a segítségével rekonstruálhatók az egykori marsi környezeti viszonyok.

Marsi meteoritok vizsgálata nemzetközi együttműködésben
2015. február 1-7. között Gyollai Ildikó vendégkutatóként dolgozott az Athéni Nemzeti Műszaki Egyetemen Elias Chatzitheodoridis laboratóriumában, a "Marsi meteoritok asztrobiológiai vizsgálata" című projekt keretében a COST TD1038 program támogatásával (STSM-TD1308-010215-053644-53644). A munka során három marsi meteoritot (Nakhla, Governador Valadares, Lafayette) vizsgált Raman spektroszkópiai és elektron-mikroszkópiai módszerekkel, elsősorban a Marson vizes környezetben keletkezett ásványok azonosítása és részletes elemzése céljából. A munka után a mintákat kölcsönzés keretében Magyarországra hozta további vizsgálatokra.

Olvadásos kondrum átalalkulás egy ősi bolygócsírában
Az NWA 1465 jelű CV3 meteoriban olyan olvadásos kondrum lebomlás nyomait sikerült megfigyelni, amelyek a felszínközeli rétegeknél mélyebben zajlottak le a szülőégitestben. A mintában erős rétegterheléses jellegű mechanikai deformáció következményét, illetve a repedések keletkezését megelőző és követő, kétfázisú opak kristályosodást azonosítottunk. A megfigyelési eredmények illeszkednek a CV-CK kondritok közös szülőégitestét taglaló modellbe, amely szerint heterogén belső szerkezetű ős-kisbolyógó különböző mélységű rétegeiből származnak a CV és CK meteoritok. A munka bemutatása a Planetary and Space Science folyóiratban jelent meg.

Diákmunka a Marsi cseppfolyós víz előrejelzésében
Pál Bernadett ELTE csillagász szakos hallgatói tanulmányai óta dolgozik a mai marsi mikroszkopikus skálájú cseppfolyós víz előrejelzésén az európai ExoMars rover számára. A munka jelenlegi állása szerint az ideális időszakok éjszakára esnek, és alacsony földrajzi szélességen is elképzelhetőek. Akkori eredményeit az International Conference of Physics Students rendezvényen (2015. augusztus 12-19., Zágráb) mutatta be, ahol a poszterek között 2. helyezést szerzett.

Sikeres nemzetközi asztrobiológiai konferencia lebonyolítása
Kutatócsoportunk a COST TD1308 pályázati konzorciummal együttműködve Missions to Habitable Worlds címmel nemzetközi konferenciát szervezett 2015. október 28-29. között az MTA székházában. A rendezvényen közel 100 érdeklődő vett részt, közöttük 32 külföldi előadó, az ESA napendszerkutatási igazgatója, a berlini DLR igazgatója, az ExoMars, JUICE, CHEOPS és PLATO küldetések vezetői, és egyéb európai szervezetek képviselői, valamint a NASA SETI intézet munkatársa. A rendezvény programja letölthető előadásokkal itt olvasható, valamint az abstract book innen tölthető le.

Hivatalos meteorittár lett a kutatócsoport
A The Meteoritical Society nemzetközi szervezet hivatalos meteorittár (Repository Home) státuszt adományozott a kutatócsoportnak és a CSFK-nak, mint befogadó intézetnek.

Más égitestek vizsgálati lehetősége a Kárpát-medence anyagaiban
"Különböző bolygók, holdak és egyéb égitestek megismerésében a földi megfigyelések, analógok vagy analógiák segíthetnek... Néhány évvel ezelőttig ilyen munkákat csak extrém száraz vagy hideg, a marsihoz részben hasonló területeken végeztek. A kutatómódszerek és célpontok szélesedése révén ma már sok egyéb országban is azonosítottak a Földön kívüli térségek megismeréséhez hasznos terepi adottságot. Magyarországon is lehetséges a földtudományok és kapcsolódó műszeres kapacitások, valamint a csillagászat ilyen „alkalmazott” hasznosítása..." Cikk a csoport munkájához kapcsolódó földi kutatási lehetőségekről a Természet Világa 2015 áprilisi számában.

Képlékeny deformáció nyomainak azonosítása egy meteoritban
Szokatlan, elnyúlt sötét alakzatokat vizsgált a kutatócsoport az NWA 3118 jelű CV3 típusú meteoritban. A mátrixban mutatkozó 0.3 mm-nél hosszabb alakzatok egyes kondrum héjakra is emlékeztettek, azonban kondumok nélkül is előfordultak. Ha ez más meteoritokban is megfigyelhető, egyes kondrum héjak keletkezési modelljét érdemes átalakítani. A sötét, elnyúlt, hullám kinézetű alakzatok feltehetőleg nem sokkal a meteorit anyagának megszilárdulása előtt, képlékeny deformációval illetve irányított ásvány növekedéssel születtek. A kapcsolódó cikk a Planetary and Space Science folyóiratban jelent meg.

Asztrofizika a laboratóriumban
"A csillagászati kutatásokat általában nagy távcsövekkel és a hozzájuk kapcsolt műszerekkel végzik. Az MTA CSFK Geokémiai Intézetének munkatársai azonban saját laboratóriumukban folytatnak ilyen tevékenységet. A meteoritok tanulmányozása mellett az igazi újdonság a csillagközi anyag összetételének "közvetlen" vizsgálata...." Kutatócsoportunk munkájáról az Élet és Tudomány 2014. októberi számában jelent meg áttekintő cikk, amely a csillagászat és földtudomány kapcsolódási pontjait mutatja be néhány, a CSFK-ban zajló kutatás példája alapján.

Mikroszkopikus kémiai folyamatok elemzése a Marson
A vörös bolygó felszínén napainkban csak mikroszkopikus skálán van lehetőség a folyékony víz megjelenésére. Csoportunk az ESA PECS Co 4000105405 (No. 98076) programban dogozó szakemberekkel együtt ezeket a helyszíneket vizsgálta. Noha a mikroszkopikus ún. interfaciális vízrétegben a tömbfázishoz képest elétrő viszonyok és így más kémiai reakcióparaméterek jellemzőek, reakciókinetikai modellekkel sikerült előre jelezni, milyen intenzitással bomlik a H2O2 ebben a különleges rétegben. Az eredmények alapján a mai viszonyok nem ideálisak a lebomláshoz, azonban nem sokkal kedvezőbb paraméterek esetén jelentős lehet a lebomlás. Utóbbi a felszíni kémai viszonyok és elvben a lakhatóság szempontjából fontos, a H2O2 ugyanis a legerősebb oxidálószer a Mars felszínén, előfordulási aránya sok egyéb folymatra van hatással. A kapcsolódó cikk a Planetary and Space Science folyóiratban jelent meg.

Infravörös mikroszkópiai meteorit mérések
Az MTA Infrastrukúra pályázatán nyert FTIR Vertex 70 és Hyperion 2000 infravörös spektroszkóp és mikroszkóp műszerekkel született eredményekről és kapcsolódó módszertani fejlesztésekről tartott előadást Gyollai Ildikó ("Thermal and Shock Metamorphosis in NWA-5011 L6 Chondrite") és Kereszturi Ákos ("Infrared spectral analysis of chondrule alteration in NWA 2086 CV3 meteorite"), továbbá Góbi Sándor a meteoritok hidratációjának IR spektroszkópiás vizsgálatáról ("Investigating the hydration of CM2 meteorites by IR spectroscopy") Sopronban 2014. november 1-én a The Modern Analytical Methods Applied to Earth and Planetary Sciences című nemzetközi konferencián.

Mikrogravitációs geológia - hol landoljunk egy kisbolygón?
Az apró égitestek felszínén egzotikus fizikai folyamatok dominálnak a szinte elhanyagolhatóan gyenge nehézségi erőtérben. A mikrogravitációs geológiának is nevezett, speciális témakör nagyrésze még felderítésre vár, de a következő űrszondás küldetések leszállóhelyének tervezésében már most is segíthet. Csoportunk a MarcoPolo-R tervezett ESA misszió vizsgálati lehetőségei szempontjából hasonlította össze a lehetséges felszíni célterületek típusait. A cikk a Planetary and Space Science folyóiratban olvasható.

Astromineralogy Workshop III.
2014. szeptember 29-30. között kétnapos szimpóziumot szervezett a CSFK a csillagászat és a laboratóriumi elemzések kapcsolatáról. A rendezvény programja itt olvasható. Összesen 37 kutató, közöttük négy külföldi meghívott részvételével zajlott le az esemény, amelyen hazánk közelgő ESA csatlakozása kiemelt témakör volt, ezzel kapcsolatban Luigi Colangeli, az ESA naprendszerkutató részlegének vezetője tartott nyitó előadást. A rendezvényről az MTA honlapja is beszámolt.

Átalakulási folyamatok az NWA 2086 meteorit szülőégitestében
Az NWA 2086 CV3 típusú meteorit elemzése során a kutatócsoport kettős szerkezetű héjakat azonosított a kondrumok körül, amelyek egy része akkréciós eredetűnek bizonyult. Emellett a héjak külső része helyi, a lerakódás utáni átalakulások nyomát mutatja. A vizsgált meteorit rámutatott, mindkét féle folyamat jelent volt szerkezetének kialakulása során. További információk a vizsgált példányról a Meteoritics and Planetary Science folyóiratban olvashatók.

A Wroclawi Műszaki Egyetem meteorit laboratóriumában
Kereszturi Ákos látogatást tett a Wroclawi Műszaki Egyetem Geomérnöki és Bányageológiai Tanszékén működő meteoritkutató laboratóriumban. A meghívás Prof. Tadeusz Przsylibszkitől, a labor vezetőjétől érkezett, aki a "The Meteorites" nevű, a témakörben első open access folyóirat szerkesztője. A műszerparkkal kapcsolatos konzultáción a Shimazu cég képviselője is részt vett.

Csillagközi por szimuláns előállításának továbbfejlesztése
Góbi Sándor 3 hónapot töltött a Laboratory Astrophysics and Cluster Physics Group jénai kutatócsoportjában 2014 tavaszán. Munkája keretében grafit lézerablációjával széntartalmú csillagközi porszimulánst állított elő, amit nagyon alacsony hőmérsékleten és nyomáson szilárd argonmátrixba zárva IR és UV-VIS spektroszkópia segítségével vizsgált.

Meghívott előadás a III. Meteorit Konferencián
A CSFK meteoritkutatási tevékenységének bemutatása (VIII. Meteorit Konferencia, Wroclaw 2014. június 27-29.) keretében előadást tartottunk CV-CK kondritokról készült elemzéseinkről, infravörös spektroszkópiai méréseinkről, meteoritokból történő szerves anyag extrahálással és hidratációjuk elemzésével kapcsolatos munkáinkról. A kapcsolódó megbeszélésen együttműködési ötletek körvonalazódtak lengyel kutatókkal.

Előadónap az Akadémián
Csoportunk közreműködött az MTA 185. közgyűlése keretében a Fizikai Tudományok Osztálya Csillagászati és Űrfizikai Tudományos Bizottságának Tudományos Ülésén. 2014. május 8-án két előadás hangzott el csoportunk tagjaitól: Vizes vezérfonal a Naprendszer vizsgálatában (Kereszturi Ákos) és Föld-közeli kis égitestek az űreszközök korában (Kiss Csaba) címmel.

Látogatás a Lengyel Űrkutatási Központban (Varsó)
Kereszturi Ákos látogatást tett a Lengyel Űrkutatási Központban Varsóban. Az intézete laboratóriumainak bejárása során a műholdakra korábban készült műszerek egy része, valamint a jelenleg fejlesztés alatt álló berendezések kerültek bemutatásra. Utóbbiak között szerepel egy elektromos meghajtású penetrátor, illetve kőzettörő, amelyet égitest felszíni műveletekre feljesztenek.

Sikeres COST pályázat
Csoportunk COST pályázatot nyert Origins and evolution of life on Earth and in the Universe (ORIGINS), TD COST Action TD1308 címmel, amelynek keretében asztrobiológiai témájú európai együttműködés kezdődött 2014 tavaszán. A projektben 20 EU tagállam vesz részt, valamint Szlovénia, Magyarországot az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja képviseli.

Sikeres TÉT pályázat
Csoportunk TÉT pályázatot (FR1_2013_00023) nyert francia szakemberekkel közösen, kutatócserék végrehajtása céljából. Az együttműködés keretében meteoritok elemzése zajlik, főleg szenes kondritok szerves anyag tartalmának vizsgálata és izotóp mérések. Az első látogatás során Eric Quirico és Alexandre Garenne járt Magyaroroszágon 2013 decemberében. A munka a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Széchenyi Terv támogatásával zajlik.

Csillagközi por szimuláns gyártása vákuumban
Krebsz Melinda 3 hónapot dolgozott a jénai Laboratory Astrophysics and Cluster Physics Group kutatócsoportnál 2013 őszén. A munka keretében csillagközi por szimuláns anyagot gyártott és elemzett spektroszkópiai úton.

Nemzetközi Mars kutatási együttműködés
Sikeres nemzetközi pályázat révén kutatási együttműködést kezdtünk a svájci International Space Science Institute intézettel a Mapping the northern plains of Mars: origins, evolution and response to climate change című projektben. A munkában 12 személy vesz részt 9 országból. A nyitó megbeszélés 2013. december 4-6. között zajlott Bernben.

NASA meghívás
Kereszturi Ákos meghívott bírálóként vett részt a NASA SSERVI 13 [NNH13ZDA006C] bizottságban Washingtonban, a Lunar Sceince Institute szervezésben, meteorit és kisbolygó kutató programok támogatásának elbírálásában.

Meteoritok hidratációjának elemzése
Góbi Sándor 3 hónapot dolgozott a grenoblei IPAG intézetben 2013 őszén. A munka keretében a 3 mikrométer körüli elnyelést vizsgálta IR színképelemzéssel szenes kondrit meteoritokon, és ehhez kapcsolódóan a mintaelőkészítési módszert (meteorit mintát tartalmazó KBr pasztillák létrehozását) is jelentősen fejlesztette, optimalizálta.

Szerves anyag kinyerés meteoritokból
Krebsz Melinda 3 hónapot dolgozott a grenoblei IPAG intézeten 2013 tavaszán, szerves anyagok szenes kondrit meteoritokból történő kivonása céljából. A munka jelenleg is zajlik, az első eredményekből 76th Annual Meteoritical Society Meeting konfernecián tartottunk előadást Kanadában.

Előadás a Magyar Tudományos Akadémián
Az "Új eredmények a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott földtudományi kutatások köréből" című rendezvényen 2013. február 13-án Kereszturi Ákos előadást tartott a kutatócsoport témakörében végzett eddigi munkáról Földtudományi módszerekkel a Földön kívüli víz nyomában címmel.

Látogatás a jénai Laboratory Astrophysics and Cluster Physics Group csoportnál
Az AstroGeoChem csoport tagjai közül Góbi Sándor és Kereszturi Ákos 2013. január 29-én látogatást tett a Jénában található Laboratory Astrophysics and Cluster Physics Group kutatócsoportnál, ahol Cornelia Jäger és Gaël Rouillé kutatókkal folytattak megbeszélést a 2013-as évre tervezett együttműködésekkel kapcsolatban.

Látogatás a Grenoble IPAG laboratóriumban
A kutatócsoport tagjai közül Góbi Sándor, Kereszturi Ákos és Krebsz Melinda 2012. november 28. és 29-én látogatást tett a Grenobleban található Institut de Planétologie et d'Astrophysique de Grenoble (IPAG) laboratóriumban, ahol Bernard Schmitt, Eric Quirico és Pierre Beck kutatókkal zajlott megbeszélés a tervezett közös programról. Az együttműködés keretében Krebsz Melinda 2013 februárjában megkezdte munkáját a francia laboratóriumban, meteoritika témakörben.

Infravörös spektrométer beszerzése
Az MTA 2012. évi infrastruktúra fejlesztés pályázatán sikeresen nyert a CSFK egy Fourier Transzformációs Infravörös Spektroszkópot, majd egy Hyperion 2000 mikroszkópot. A két műszer a 2013-as évben a kutatócsoport anyagtudományi vizsgálataiban nyújt segítséget.

Az első kelet-európai Mars konferencia megszervezése
"Workshop on Mars - Connecting Planetary Scientists" in Europe címmel a csoport tagjai nemzetközi konferenciát szerveztek 2012. június 5. és 7. között a Magyar Tudományos Akadémia székházában, valamint a Budaörsi úti kutatóházban. A rendezvényen összesen 122 érdeklődő jelent meg 18 országból. További részletek a konferencia honlapján olvashatóak.

Astromineralogy Workshop II. című szimpózium megszervezése.
A kutatócsoport tagjai 2012. március 12-én egynapos szimpóziumot rendeztek a Csillagászati Intézetben. A rendezvényen a heidelbergi Max Planck Intézet igazgatója, Thomas Henning tartott nyitó előadást. Összesen 10 kutató tartott előadást saját témaköréről, különös hangsúlyt fektetve a műszeres vizsgálati módszerekre, 22 érdeklődő jelent meg a rendezvényen. A szimpózium programja itt olvasható, az előadásokat beszélgetéssel egybekötött közös ebéd színesítette.

CSFK © 2020