2013. szeptember 27-28-án, az MTA Természetföldrajzi Tudományos Bizottsága Geomorfológiai Terepkonferenciája került megrendezésre Kis Éva és Schweitzer Ferenc bizottsági tagok vezetésével a CSFK Földrajztudományi Intézet Geomorfológiai, illetve Lösz és negyedidőszaki Kutatócsoportjai munkatársainak közreműködésével. A terepbejárással egybekötött konferencián számos magyarországi egyetem oktatója, illetve kutatóintézeti munkatársa, doktorandusz hallgatói vettek részt (összesen 50 fő, ebből 16 fő fiatal kutató, a szegedi, debreceni, budapesti, szombathelyi és miskolci egyetemekről és kutatóintézetekből). A két napos, Vértes és Gerecse-hegység környezetében zajló terepkonferencia célja volt: továbbképzés a fiatal kutatók számára, részben a terület jelenkori felszínalaktani képéről alkotott elképzelések összegzése, illetve a késő-miocéntől a holocénig tartó összetett földtörténeti fejlődés áttekintése. A terepkonferencia két napja alatt a résztvevők a földtörténeti múlt egyes szeleteit különböző feltárások rétegsorain és paleogeomorfológiai formáin keresztül ismerhették meg, illetve vitathatták meg a felmerülő kérdéseket. A terepi előadások során különböző korú és típusú, változatos ősföldrajzi környezetre utaló üledékeket, formációkat ismerhettek meg a késő-miocén tengeri-tengerparti üledékektől egészen a pleisztocénben kialakult édesvízi-mészkövek, löszök, löszváltozatok és paleotalajok sorozatáig.